Az eredeti szakmám bőrdíszműves. A népi kismesterségek mindig érdekeltek, noha nincs előzményem a családban, 3-4 fokozatig.
Szóval, főiskolás voltam, amikor egy másik kollégiumban meghirdettek egy lószőrfonó tanfolyamot. Elmentem rá, neki is fogtam, aztán abba is hagytam gyorsan, mert mire rájöttem, hogy szemüveg nélkül jobban látom a lószőrt csomózni, addigra elegem lett belőle.
Erősen rövidlátó voltam akkor még, szemüveges, kb 20 cm-re láttam tisztán szemüveg nélkül (a kesztyűvarró gépet mindig velem fűzették be gyakorlaton, mert szemüveg nélkül azt jobban láttam mint a többiek).
Aztán 1 év múlva, a lószőrfonós oktatóm egy gyerekszakkört tartott a Marcibányi Művkp-ban, ahova én is elmentem, tűzzománcozni. Ott, tőle tanultam meg az első lépéseket a drótékszer készítésben. Ez volt 1989-ben. Aztán kb 10 évig hobbiból hol csináltam, hol nem, rajzolgattam, próbálgattam.
2000-ben összeakadtam egy székesfehérvári házaspárral, akiktől ismét kaptam egy lökést, tanácsot adtak, okítottak pár dologra, így esett, hogy befogadott az Aquincum Múzeum a Florália c. rendezvényére májusban. Természetesen, szigorú elbírálás után, az ottani kollégák nézték meg az ékszereimet, mennyire illik bele a rendezvénybe. Annyira, hogy máig minden évben náluk vagyok ebben az időpontban, minden más rendezvénnyel szemben előnyt élveznek.
Ugyanebben az évben még egy siker ért: felkértek, hogy írjak könyvet az ékszerkészítésről. 4000 példányt ért meg a könyvem, kifejezetten kezdőknek készült, és sok mai drótékszerest elindítottam vele. Drótból hajított ékszerek, Gyöngyvarázs IX.
2004-ben egy fokkal feljebb léptem: ötvösséget kezdtem tanulni, és két év múlva végzett ötvös-aranyművesként nemesfémekkel is elkezdtem dolgozni. A drótékszer olyan szerelem lett, amely minden más kismesterséget és tevékenységet elsöpör, azóta is. Hozzá tanultam és folyamatosan tanulom az ásványok tudományát is.
